Minden idők legértékesebb 35 évnél idősebb labdarúgói

Vannak játékosok, akiken egyáltalán nem látszik meg az öregedés, ezúttal minden idők legértékesebb 35 év feletti játékosait szedtük össze.
Minden idők legértékesebb 35 évnél idősebb labdarúgói

A lista első helyén nincs semmilyen meglepetés, óriási fölénnyel vezeti ezt a kategóriát Cristiano Ronaldo, akinek 36 évesen 2021 márciusában 50 millió euró volt az értéke a piacon. Ezt a számot sem előtte, sem azóta nem tudta megközelíteni senki sem.

A második helyen egy friss belépő található Manuel Neuer személyében, aki márciusban töltötte be a 36. életévét, júniusban pedig már el is foglalta az ezüstérmes pozíciót. A 113-szoros német válogatott hálóőr 15 millió eurós piaci értéke bőven elmaradt a 2021-es Ronaldóétól, de a második hely így is szép teljesítmény, attól függetlenül, hogy általában a kapusok jobban öregednek és hosszabb ideig tart a karrierjük.

A harmadik helyen a horvát aranylabdás Luka Modric található 10 millió euróval, Modric az első két helyezetthez hasonlóan, szintén egy frissebb résztvevő a listán, ő 2021 decemberében ért ennyit, amivel befért a harmadik helyre és amivel leszorította a 2017-es Manchester Unitedben játszó Zlatan Ibrahimovicot, aki akkor 8 millió eurót ért a piacon. A még 41 évesen is az AC Milant erősítő svéd klasszis jelenleg 3 millió eurós értékkel rendelkezik.

Az ötödik helyén Javier Zanetti következik, aki hosszú időn keresztül vezette ezt a kategóriát, az argentin jobbhátvéd, amikor betöltötte a 36. évét 2010-ben, akkor 7,5 millió eurót ért, ezzel több mint 7 éven át volt az első helyen, amíg nem érkezett az imént említett Zlatan, aki leszorítótta a trónról.

A top 10-ben a legrégebbről Santi Canizares fér be, akinek 2006 februárjában 5,5 millió euró volt az értéke, ami akkoriban hatalmas értéknek számított, pláne egy 36 éves kapusnál. Igaz nem sokáig vezette még ezt a listát a spanyol kapus, hiszen egy másik régi motoros Jens Lehmann át is vette a vezetést tőle 2007-ben. A német kapusnál 2007-ben 37 évesen az Arsenal kapusaként állapítottak meg 5,7 milliós értéket.

A top 10-ben még Ryan Giggs, Sergio Ramos és Alessandro Del Piero található. A magyar játékosok közül Babos Gábor van az élen, aki 36 évesen a NEC Nijmegen csapatában 1 millió eurót ért, mögötte Király Gábor és Gera Zoltán következik.

Kapcsolódó cikkek

Sztárfocisták, akik már a karrierjük előtt gazdagok voltak

Sztárfocisták, akik már a karrierjük előtt gazdagok voltak

Gyakrabban előfordul, hogy a szegénységből tör ki egy focista, de vannak ellenkező esetek is, ilyeneket gyűjtöttünk össze.

Minden idők legértékesebb 35 évnél idősebb labdarúgói

Minden idők legértékesebb 35 évnél idősebb labdarúgói

Vannak játékosok, akiken egyáltalán nem látszik meg az öregedés, ezúttal minden idők legértékesebb 35 év feletti játékosait szedtük össze.