Melyik a legjobb digestif?

A digestif egy olyan ital, amit általában az étkezés után fogyasztanak, aminek az a funkciója, hogy elősegítse az emésztést. Alkoholos italok fogyasztása kizárólag 18 éven felülieknek számára lehetséges!
Ezek a legjobb digestifek

Ezek az italok általában csak kisebb mennyiségben kerülnek az asztalra, és a fő összetevőik között többnyire szerepelnek a gyógynövények, az emésztést segítő fűszerek. Akadnak természetesen gyümölcsből készült változatok is. Ilyen italnak számítanak például a következők: a brandy, a portói és az olyan likőrök, mint az amaro és a chartreuse. Ha szeretnénk kipróbálni, az iDrinks oldaláról egyszerűen megrendelhetőek.

Az aperitif ellentéte

Ahogy az aperitif arra szolgál, hogy megnyissa az étkezés rituáléját, és előkészítse a gyomrot a táplálék "érkeztére", úgy a digestif célja a folyamat lezárása. Nem egy desszertitalról van szó annak ellenére sem, hogy az étkezések után szokás fogyasztani, hiszen többnyire nem édes, hanem inkább kesernyés ízű alkoholok. Lehetnek koktélok is, szabadabban értelmezhető ez az elnevezést, de a desszertektől mindenesetre könnyen megkülönböztethetőek.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az emésztőrendszer ezeknek az italoknak a hatására hatékonyabban működik, míg mások szerint az alkohol segít ellazulni, aminek hatására tulajdonképpen közvetett módon ugyanaz, mint az előbbi változat szerint, azaz az egyszerűbb emésztés.

A világszerte számos különböző típusú digestif létezik.

Íme néhány példa:

Franciaországban a népszerű digestifek közé tartozik a brandy, a konyak és az olyan likőrök, mint a chartreuse és a crème de menthe. Olaszországban az amaro és a grappa a legelterjedtebbek. Az amaro egyfajta keserédes likőr, amit gyógynövényekből, fűszerekből és citrusfélék héjából készítenek, míg a grappa egyfajta pálinka, amelyet a szőlőtörkölyből készítenek. Spanyolországban a sherry és a brandy népszerű digesztívumok. Németországban népszerű digestif a Jägermeister, ami Magyarországon is jól ismert. Ez egy 56 gyógynövény, gyümölcs és fűszer keverékéből készült likőrfajta. Az Egyesült Államokban a bourbon és a whisky számítanak a legnépszerűbb emésztést elősegítő italoknak.

Kapcsolódó cikkek

Ismerd meg a cidert! Minden, amit erről a klasszikus italról tudni kell

Ismerd meg a cidert! Minden, amit erről a klasszikus italról tudni kell

Mindegy, hogy édes vagy száraz, buborékmentes vagy buborékos, ha-gyományos vagy innovatív, minden fajtája közkedvelt.

Ezek a karácsonyi ételek leterhelik a gyomrunkat - mire érdemes odafigyelnünk?

Ezek a karácsonyi ételek leterhelik a gyomrunkat - mire érdemes odafigyelnünk?

A forralt bor és a mézeskalács mellé fontos, hogy gyomorkímélő ételeket és italokat is elfogyasszunk.

Ezek a legjobb digestifek

Melyik a legjobb digestif?

Ez ízlés kérdése. De miről is van szó egyáltalán?